Körlevél VI.

2020, május 1 - 19:15
Koronavírus tájékoztatás VI. 2020.05.01.

Koronavírus tájékoztatás VI. 2020.05.01.

 

Tisztelt Egyetemi Polgárok!

 

Tájékoztatjuk Önöket, hogy a Kormány védelmi intézkedésekről szóló 168/2020. (IV. 30.) Korm. rendelete alapján a rendelet szerinti rektori hatáskörben a Debreceni Egyetemen az alábbi intézkedéseket vezetjük be:

Kérjük, hogy fogadják és olvassák el figyelmesen újabb tájékoztató levelünket, amelyet Magyarország Kormányának a járványügyi helyzet alapján hozott intézkedéseivel összhangban fogalmaztunk meg a Debreceni Egyetemre vonatkozóan.

Felhívjuk az egyetemi közösség figyelmét, hogy az intézkedések a könnyítések mellett továbbra is a járvány terjedésének megelőzését szolgálják mindazzal együtt, hogy egyes tevékenységek ismét végezhetők a szükséges óvintézkedések mellett!

Aktuális információk

A járványügyi védekezés legújabb fázisában a kezdeti védekezés sikeres szakasza után Magyarország Kormánya a 2020. 05. 04-én hatályba lépő rendelet szerinti intézkedéseket hozta meg, amelyhez illeszkedően a Debreceni Egyetem az alábbiak szerint működik tovább.

Köznevelés

Az írásbeli érettségi vizsgák lebonyolítására az egyetem gyakorló intézményeiben május 4-től a megfelelő óvintézkedések mellett sor kerül. Az iskolák vezetése az egyetem üzemeltetési részlegével közösen megtették a szükséges előkészületeket, az eljárásrendet kidolgozták, a védőfelszereléseket megfelelő mennyiségben biztosítani tudjuk.

A végzős évfolyamokat érintő érettségi időszak mellett az oktatás továbbra is digitális formában történik.

Az óvodák és a bölcsőde maximum 5 fős csoportokban felügyeletet biztosítanak a náluk ellátásban részesülő gyermekek számára.

 

A működés rendje 2020. 05. 04-től

 

Hallgatói információk

Az oktatás a 2019/20. tanévben továbbra is digitális formában történik. A karok meghozták a vizsgaidőszakra vonatkozó döntéseiket is, amelyek továbbra is érvényesek.

A végzősök számára a záróvizsgák lebonyolítása kari hatáskörben a tanrendhez illeszkedő formában tartható meg. A gyakorlatigényes záróvizsgák rendszere (pl. orvosképzés, agrárképzés) a karok által kidolgozott rendben a vonatkozó kormányrendeletnek megfelelően személyes jelenléttel, szűkített létszámú záróvizsga bizottságok előtt történhet meg a megfelelő, szakma-specifikus védőfelszerelések használata és a távolsági szabályok betartása mellett.

2020. 04. 30-án a dékáni kollégium keretében kiadott feladat szerint a dékánok meghatározzák a záróvizsgák lebonyolítási rendjét.

Munkavállalókra vonatkozó információk

Oktatók - kutatók

A munkavégzés folyamatos, a munkarendet a közvetlen munkahelyi vezető határozza meg. A 2019/20. tanévben alapvetően a digitális távolléti oktatás folytatódik. Kivételt képeznek a gyakorlatigényes szakokon az intézményi keretek között letöltendő gyakorlatok biztosításával kapcsolatos feladatok.

Egészségügyi dolgozók

A munka végzése a beosztás szerint továbbra is folyamatos, figyelembe véve a fokozatosan újrainduló betegellátási tevékenységeket.

Május 6-tól az intézmény virtuális ambulanciát indít, amely segít a betegek ellátási útvonalának megtervezésében, az időbeosztásban, elsősorban a járóbeteg forgalmat illetően.

Adminisztratív dolgozók, üzemeltetési munkatársak

A munkavégzés folyamatos, a feladatokat a munkahelyi vezető határozza meg.

A „home office” munkavégzés továbbra is megengedett mindazon munkakörökben, ahol a munkavégzés mennyisége és minősége azt ebben a formában is lehetővé teszi, különös tekintettel a felügyeletet igénylő korban lévő gyermekes szülő esetén, mivel az iskolai és óvodai ellátás csak korlátozottan, ügyeleti rendszerben vehető igénybe.

Az oktatási épületek nyitvatartási rendje, a szolgáltatások működése

A hallgatók az oktatási épületeket korlátozottan látogathatják, kizárólag a vizsgák és a személyes könyvtári szolgáltatások igénybevételének céljából.

Az egyetem főépülete a szokásos nyitvatartási idő szerint működik.

Az éttermek, büfék az üzemeltetők döntése szerinti szolgáltatási szinten működnek, a Kormány előírásai követendők (teraszos kiszolgálás).

A sportlétesítmények használata a sportrendezvényekkel és sportedzésekkel kapcsolatos intézkedésről szóló 170/2020. (IV. 30.) Korm. rendelet szerint sportszervezet által szervezett edzések céljából igénybe vehetők, melyről önálló kancellári körlevél rendelkezik. Tanórai foglalkozások továbbra sem tarthatók.

A felvételikkel kapcsolatos képességfelmérő vizsgák a záróvizsgákhoz hasonlóan a korábbi kormányrendelet szerint megszervezhetők.

Kollégiumok

A kollégiumok alapvetően nem látogathatók, a bezárt kollégiumok zárva maradnak a tanév idején, de az önkéntes munkában részt vevő, valamint gyakorlati kötelezettségüket teljesítő orvostanhallgatók, valamint külföldiek és határon túli magyar hallgatók elhelyezését eddig is biztosító kollégiumok lehetőséget adnak a záróvizsgákon és gyakorlatokon részt vevő, eredetileg is kollégista hallgatók elszállásolására. Igény esetén a HKSZK Kollégiumi Igazgatóságánál kell jelentkezni, akik a rendkívüli helyzetben alkalmazott szabályozás mellett biztosítják a lehetőséget.

Rendezvények

Rendezvények további intézkedésig nem tarthatók.

Utazási szabályok és tudnivalók

A nemzetközi utasforgalom megindulása és újraszervezése nem tárgya a jelenlegi intézkedéseknek. Az egyetem polgárai hivatali ügyekben – rektori külön engedély nélkül – továbbra sem utazhatnak külföldre, onnan vendéget nem fogadhatnak.

Továbbra is kérjük a higiéniás ajánlások betartását:

1.    Mossanak kezet meleg vízzel, szappannal alaposan és gyakrabban.
2.    Alkalmazzanak kézfertőtlenítőt.
3.    Korlátozzák a kontaktussal járó üdvözlési formákat (kézfogás, puszi stb.).
4.    Ne dörzsöljék a szemüket, ne nyúljanak az arcukhoz.
5.    Használjanak papírzsebkendőt, ha köhögnek vagy tüsszentenek. Alkalmazzák a köhögés higiénés szabályait. A használt zsebkendőt dobják a hulladékgyűjtőbe.
6.    Fertőtlenítsék a gyakran használt tárgyakat, felületeket (számítógép billentyűzet, kilincsek stb.).
7.    Szellőztessenek minél gyakrabban.
8.    Lehetőség szerint kerüljék a tömeget közlekedésük során és szabadidejükben. 

 

Tisztelt Egyetemi Polgárok!

A fenti tájékoztató és intézkedési terv a jelenleg aktuális helyzetre vonatkozik, melyet szükség esetén a DE Egyetemi Járványügyi Munkacsoport felülbírálhat és az új helyzethez igazíthat.
Kérjük ezért, hogy kísérjék fokozott figyelemmel tájékoztató leveleinket, amelyekben folyamatosan megosztjuk az aktuális teendőkkel kapcsolatos információkat.

Egyetemünk mindent megtesz a helyzet megfelelő kezelése érdekében. Kérjük polgárainkat, felelős magatartásukkal segítsék a védekezés további hatékonyságát!

Debrecen, 2020. május 1.

 

Prof. Dr. Szilvássy Zoltán Prof. Dr. Bács Zoltán
rektor s.k. kancellár s.k.